Már elég régóta, pontosan négy hete csücsült a publikálásra váró cikkeim között ez is. Nem tudom miért nem fejeztem be, talán lustaság, talán mert mindig közbejött valami. Már nem emlékszem. Viszont itt az ideje hogy végre megosszan ezt a bejegyzésem is veletek.
Lényeg ami lényeg, mostmár tudok pár általános információval szolgáli mindazon olvasóimnak, akikben felmerülnek eme gyönyörű országgal kapcsolatban.
Nos, kezdjük a leleplezést!
Angliai életmód (vegyesen)
Szinte mindenki úgy gondolja, hogy itt jó az élet (mondja ezt az akinek halvány lila foggalma nincs arról, hogy itt is dolgozni kell és aki még soha a büdös életben nem járt itt-és mondják ezen szép szavakat, mert itt lehet a legjobban keresni egész Európában).
VISZONT(!) érdekes azon emberek véleménye, akik itt élnek és tudják hogy milyen. A kettő különbözik. Miért?
Nemrég felvettem a kapcsolatot egy manchesteri rokonommal (vérrokon) és ő körbevitt a városban. Közben elég sokat mesélt az itteni emberekről és az életmódjukról. Alapjába véve az angolok szörnyen munkamániások, egész héten (hétfőzől péntekig) hajtanak mint a güzü, hétvégén pedig elszabadul a pokol náluk. Ennek én is tanuja voltam eddig: zombinak öltözött emberek az utcán, táncosok, pom-pom lányok és egyéb furcsaságok. Itt nem érdeklik az embereket az hogy nézel ki. Meg merem még azt is kockáztatni, hogy az se érdekelne senkit ha épp meztelenül mennék az utcára. Sosem bámulnak szembe az utcán, mindig mosolyogva járnak. Ez egy érdekesség.
Itt alapjába véve a "leszarom" stilus megy. Persze az ősi kedvességüket és tisztelettudásukat megtartják.
Másik érdekesség, hogy itt a törvény az törvény és szigorúan betartják. Illetve megemlitendő hogy a kisebbséget milyen szigorúan védik. Mesélte a rokon, hogy simán börtönbüntetést kapsz azért ha egy négert le"nigga"-zol itt. Csak ezért!
És akkor ne is beszéljek a köztéri szabálytalanságokról, közúti birságolásokról (például ha nem takaritod fel a kutyád ürülékét az utcán, 500 fonttól kezdődő birságot kaphatsz). Itt az úton nincs rendőr vagy egyéb. Minden be van kamerázva, köztudott hogy Anglia Európa legbekamerázottabb országa (ezen őszintén nem csodálkozom, hisz elég fejlett országról beszélünk, én megkockáztatom azt a kijelentést hogy Európa vezető országa, annyira erős!!!-hagyjuk már a fenébe a kis bugyuta németeket, dánokat és a többi és a többi német, mert a nyomukba se érnek az angoloknak-és ez TÉNY!)
Viszont, hogy mondjak pár negativumot is: borzalmasan rendetlenek az angolok, ami meglátszik úgy az utcán, mint otthonaikban. Eddig mind Romániát meg Magyarországot ócsárolták, hogy milyen koszos ország... Ezen a kijelentésen én már csak nevetni tudok. Koszosak, szemetesek, ez van.
Azt hinnéd hogy a nyugati civilizáció milyen tiszta. Hát nem! Hupsz. TÉVHIT.
Itt még a fiatalság is tök más. Maga egy angol mesélte nekem, hogy itt a fiatalság non-stop bulizik, iszik, drogozik. A drogosok száma valami oltárian magas. Szóval a keleti nép lenne az ócska drogos-iszákos-bagózós nép? Na ne szórakozzunk már kérem.
Gazdaság, pénz, pénz és pénz
Az, hogy miért megy jól az angoloknak, meg van fejtve. Egy nagyon apróság az egész. Szerintem ebbe sem sokan gondoltak úgy igazán bele.
Aki valaha volt itt kintt akár pár napig is vagy hasonló, az tudja, ha bemegy egy boltba/áruházba, ott a legtöbb terméknek ára van ugye. Pl: adott egy liter Coca-Cola melynek ára 1,25 font. Viszont, ha két darabot akarsz venni úgy már csak 2 font (ha 1,25-t beszorzod 2-vel az ugye 2,50 font lenne). Tehát spóroltál fél fontot, s igy két terméked is van.
Rengeteg termékre alkalmazzák ezt a technikát, igy a gazdaság generálja önmagát. Érdekes, nem?
Másik érdekesség, hogy itt annyira nincsen piaca semminek. Példa erejére: az autók piaca-totál kihalt piac, egy fizetésből itt már lehet autót venni. És nem régit, nem szart, nem ütött-kopottat veszel. NEM!
Minden ipar tökéletesen megy, a munkanélküliség aránya nagyon apró. Itt megéri kezdeni egy új életet, itt megéri kezdeni vállalkozást. Arról nem is beszélve hogy az ország elég sokmindentben támogatást nyújt (külföldi bevándorlóknak is!).
Megjegyzem, mindezt saját szemszögemből vettem észre, illetve néhány itteni ember mesélt ezekről. Nem kitaláció egyik sem.
Mindazonáltal meg merem kockáztatni azt, hogy itt az élet jó, nyugis, nincs stressz. Az időjárástól eltekintve, ami elég bohókás és esős, szeles, jó itt.
Viszont már nagyon hiányzik az otthon is :)
Timi.
sâmbătă, 5 septembrie 2015
luni, 27 iulie 2015
Kiruccanás
Ez már a harmadik hetem. Úgy néz ki, ha lefoglalom magam, akkor csak gyorsabban telik az idő. Mostmár kezdem megszokni az itteni életet, a beilleszkedésem is lassan 100%-os lesz.
Viszont, még mindig vágyok haza. Ami idegen, az mégiscsak idegen és hiányzik az otthoni élet. Főképp az, hogy tudjak valakihez szólni. Itt ezt nem sűrűn tehetem meg, főképp, hogy az anyuka nem egy beszédes ember, a gyerekkel a beszélgetés még mindig hamar kimerül (nem mindig értem mit mond). Viszont haladok, haladok és haladok: a nyelvtanulással, az itteni élet megértésével meg úgy kb mindennel.
Hogy érdekesebbé tegyem szabadnapjaim, eldöntöttem, hogy pénteken nem itthon fogok kuksolni ismét a szobámba, hanem bemegyek Manchester-be (tőlemtől kb 20 km-re van). Ezt a távot busszal tettem meg, illetve vonattal. Kb egy órát utaztam, de megérte.
Valahogy nem akartam hinni ott a szememnek. Aki ismeri a budapesti nyugati pályaudvart, akkor azt szorozza meg vagy 5-tel, és megkapja a manchesteri piccadily vonatállomás méretét. Óriási volt, rengeteg vágánnyal. Ha jól emlékszem, vagy 17 volt összesen.
De nemcsak a vonatállomása óriási, hanem az épületei is. Ahhoz képest, hogy területre akkora mint Nagyvárad (az én otthonom), óriási város. És nem túl sok a látnivalója sajnos.
Viszont a stadionjáról nagyon hires és jelentős város.
Picit utánagugliztam a városnak, és igencsak régóta létezik (ha mondhatom igy), mivel már az I.században jelen volt. Illetve fontos tudni róla, hogy Anglia egyik legjelentősebb ipari városa. Nemcsoda, hisz Angliából terjedt az egész kapitalizmus és ipari forradalom.
Borzalmasan fejlett ország.
Szóval, a városnézésemről: inkább a központban tekeregtünk. Ja, igen: nem egyedül voltam várostnézni, túlságosan eltévedtem volna. A skype-on egy nap keresgéltem rokonaim után, és hirtelen kiütötte a szemem egy manchesteri rokon. Hm, gondoltam felveszem vele a kapcsolatot, főképp hogy még meg is tudná mutatni a várost. Visszairt, nagyon rendes és segitőkézs volt, igy megbeszéltünk egy találkozót, és ő lett az utitársam és egyben kalauzom.
Végül kiderült, hogy valóban rokonok vagyunk, de valami borzalmasan távoliak. Úgyhogy Anglia, köszönöm, hogy ismét megtaláltam egy rokont.
Nos, a városnézésről tovább: inkább a központban időztük el az időt, az ottani óriási bevásárlóközpontban császkáltunk, majd elmentünk a manchaesteri múzeumba is. Szép volt, de nem nagy szám. Legalábbis azokat már mind életemben láttm más múzeumokban. Azt hittem valami itteni látványosságokkal lesz tele, vagy a város történelmével, de általános dolgokkal volt tele: kitömött állatok, régi pénzérmék stb.
Ültem emeletes buszon, láttam tipikus angol taxikat (amiben az az érdekes, hogy normálisan mint magánszemély nem tudsz hozzájuk jutni, az csak taxiknak valók). Az emeletes busz valami élmény volt, nagyon jó érzés volt ott a magasbna utazni úgy hogy látsz mindent. Az nagyon megérte,
Persze a napi étkezés sem maradt ki, de ugyanolyan rossz itt a gyorskajálda is, mint a házilag főzött. Nem tudnak főzni, ez van.
Hát az angolok nem a konyhájukról hiresek.
Sajnos ez a pénteki nap borzalmasan hamar eltelt, szivesebben maradtam volna még nézelődni, mert nagyon jó volt.
Még tervezek az ittétem alatt pár kiruccanást még a városokba itt a környéken, meg persze egy tipikus angol kalapot muszáj lesz beszereznem :D
Még jelentkezem :)
Köszönöm, hogy most is velem tartottál, illetve hogy elolvastál :)
Ölelés,
Timi :)
Viszont, még mindig vágyok haza. Ami idegen, az mégiscsak idegen és hiányzik az otthoni élet. Főképp az, hogy tudjak valakihez szólni. Itt ezt nem sűrűn tehetem meg, főképp, hogy az anyuka nem egy beszédes ember, a gyerekkel a beszélgetés még mindig hamar kimerül (nem mindig értem mit mond). Viszont haladok, haladok és haladok: a nyelvtanulással, az itteni élet megértésével meg úgy kb mindennel.
Hogy érdekesebbé tegyem szabadnapjaim, eldöntöttem, hogy pénteken nem itthon fogok kuksolni ismét a szobámba, hanem bemegyek Manchester-be (tőlemtől kb 20 km-re van). Ezt a távot busszal tettem meg, illetve vonattal. Kb egy órát utaztam, de megérte.
Valahogy nem akartam hinni ott a szememnek. Aki ismeri a budapesti nyugati pályaudvart, akkor azt szorozza meg vagy 5-tel, és megkapja a manchesteri piccadily vonatállomás méretét. Óriási volt, rengeteg vágánnyal. Ha jól emlékszem, vagy 17 volt összesen.
De nemcsak a vonatállomása óriási, hanem az épületei is. Ahhoz képest, hogy területre akkora mint Nagyvárad (az én otthonom), óriási város. És nem túl sok a látnivalója sajnos.
Viszont a stadionjáról nagyon hires és jelentős város.
Picit utánagugliztam a városnak, és igencsak régóta létezik (ha mondhatom igy), mivel már az I.században jelen volt. Illetve fontos tudni róla, hogy Anglia egyik legjelentősebb ipari városa. Nemcsoda, hisz Angliából terjedt az egész kapitalizmus és ipari forradalom.
Borzalmasan fejlett ország.
Szóval, a városnézésemről: inkább a központban tekeregtünk. Ja, igen: nem egyedül voltam várostnézni, túlságosan eltévedtem volna. A skype-on egy nap keresgéltem rokonaim után, és hirtelen kiütötte a szemem egy manchesteri rokon. Hm, gondoltam felveszem vele a kapcsolatot, főképp hogy még meg is tudná mutatni a várost. Visszairt, nagyon rendes és segitőkézs volt, igy megbeszéltünk egy találkozót, és ő lett az utitársam és egyben kalauzom.
Végül kiderült, hogy valóban rokonok vagyunk, de valami borzalmasan távoliak. Úgyhogy Anglia, köszönöm, hogy ismét megtaláltam egy rokont.
Nos, a városnézésről tovább: inkább a központban időztük el az időt, az ottani óriási bevásárlóközpontban császkáltunk, majd elmentünk a manchaesteri múzeumba is. Szép volt, de nem nagy szám. Legalábbis azokat már mind életemben láttm más múzeumokban. Azt hittem valami itteni látványosságokkal lesz tele, vagy a város történelmével, de általános dolgokkal volt tele: kitömött állatok, régi pénzérmék stb.
Ültem emeletes buszon, láttam tipikus angol taxikat (amiben az az érdekes, hogy normálisan mint magánszemély nem tudsz hozzájuk jutni, az csak taxiknak valók). Az emeletes busz valami élmény volt, nagyon jó érzés volt ott a magasbna utazni úgy hogy látsz mindent. Az nagyon megérte,
Persze a napi étkezés sem maradt ki, de ugyanolyan rossz itt a gyorskajálda is, mint a házilag főzött. Nem tudnak főzni, ez van.
Hát az angolok nem a konyhájukról hiresek.
Sajnos ez a pénteki nap borzalmasan hamar eltelt, szivesebben maradtam volna még nézelődni, mert nagyon jó volt.
Még tervezek az ittétem alatt pár kiruccanást még a városokba itt a környéken, meg persze egy tipikus angol kalapot muszáj lesz beszereznem :D
Még jelentkezem :)
Köszönöm, hogy most is velem tartottál, illetve hogy elolvastál :)
Ölelés,
Timi :)
miercuri, 22 iulie 2015
Az első hét után
Lassan másfél hete vagyok itt. Mondanám azt, hogy gyorsan telik az idő, de nem, én valahogy nem érzem igy. Borzalmas volt az első hét, az egész beilleszkedéssel együtt. Olyannira volt borzalmas, hogy egy délután nem álltam messze attól, hogy a hétvégi legelső géppel haza is megyek.
Pedig tudom mire vállalkoztam, sejthettem volna. Mégis, valahogy nem gondoltam volna, hogy egy 3 éves gyerek ilyen nagy falat. Azt hinné az ember, hogy nem nagy kunszt felügyelni egy 3 évesre. Valóban nem az amúgy, ha éppenséggel a gyerek nem lenne: hiperaktiv, hisztis, mindenbe hamar beleunó, követelőzős gyerek. Ez igy egy kicsit megneheziti a dolgom.
Tehát nem könnyű. Viszont a hétvégém szuper volt, itt volt a gyerek édesanyjának az anyja, nagyon aranyos nő. Bárcsak itt maradt volna több ideig, nagyon megszerettem. Ő mindig beszélgetett velem, mesélt erről-arról. Volt egy aranyos kutyája is, egy fekete labrador, Willow-nak hivják(lány kutya). Viszont a sok jó élménnyel általában egyenesen arányos a sok rossz is(amit Hálistennek nem én kellett megoldjak, mivel hétvégén szabad voltam). Nagyon hisztis volt a gyerek a hétvégén, az anyja dolgozott mind a két nap, a nagyanyja arra fogta, hogy azért hisztis mert nem látta az anyját. Őszintén, nem hiszem hogy ezért. Ma reggel például itthon volt az anyja (ma nem dolgozik), és mégis reggel ment a hiszti. Szóval...
Lényeg: nem akart aludni, folyton dörömbölt, és a hab a tortán az volt, hogy bement az anyja szobájába és a kozmetikumait mind kiynomta és kifújta. Gondolhatjátok milyen illatok keringtek a gyerek szobájában :)))-de legalább a szőnyeg tiszta lett. Ez volt kb hétvégén.
Előtte való héten, mint mondtam, borzalmas volt. Nem tudom miért, valahogy olyan rossz érzések fogtak el az ittlétemből adódóan, olyan mint aki tök idegen a házban, nem tudtam hozzászokni ehhez, de főképp a gyerek miatt nem.
Pedig már volt dolgom kisgyerekkel, de ez eléggé tőlhaladja a tűrőképességem, nehéz rá hatni-főképp ha nem is nagyon érted miket mond. Igy talán mégnehezebb az egész.
Az anyjával is az első két nap után megszakadt a kommunikációnk, amit nem értek, mert nem tettem semmi olyat amivel magamra haragitottam volna ilyen szempontból-vagy csak simán nem beszédes, nem tudom. Bezzeg facebook-on nyomatja ezerrel az üzeneteket, mikor itthonvan pedig b*szik rá. Furcsa ez nekem.
Viszont, nagyon fogom sajnálni azt aki majd itt az utódom lesz. Állitólag az majd több ideig kell üljön. Hmm... sok-sok kitartást fogok neki kivánni!
Most jöjjön egy pár érdekesség az itteni életről: szemetesek nagyon és rendetlenek-ez eddig az általános konklúzióm. Azt hinné az ember, hogy nyugat és észak milyen civilizált, de csalódást kell okoznom. Mikor az utcán sétálgatok szemét össze vissza a járdán, cigis dobozoktól kezdve, McDonalds-os üditőspalackokig. Otthon nincs ilyesmi. Ez itt sokkal rosszabb.
Illetve az, hogy valami borzalmasan rendetlenek, olyan leszarom stilusban élnek. Nekem ez furcsa. Én otthon szeretem a rendet. Hogy egy példát mondjak: az anyuka, akivel itt együtt élek, az a szokása hogy benn a szobájában gyűjtögeti a kakaós bögréket, amik nem mellesleg még majdnem tele is vannak. A múltkori is vagy 3 napot biztos ült a szobájában.
Úgyhogy érdekes itt.
Tiszta kertvárosi környezetben lakok itt, minden ház szépen egymás mellett, mindegyik egyforma téglás anyagból van épitve, nem szinesek mint otthon, és mindegyik háznál áll minimum egy autó. Ami érdekes az egészebn, hogy hiába, mindenkinek van autója, mégsincs forgalom. Ez számomra nagyon érdekes volt. Otthon is szinte mindenkinek van autója, és mégis mekkora forgalom van.
Pedig használják az autójukat, mert borzalmasan kényelmes emberek amúgy. Mindenhova kocsival mennek. Még konditerembe is :))).
Az egyetlen rossz ebben a környékben, hogy nincs mit csinálni. Ahhoz hogy valami érdekes történjen velem, be kell mennem a városba. Oda meg vagy busszal vagy vonattal. Hmm... Nehogy azt hidjétek, hogy olcsó a jegy egyikre sem. Talán a vonatra olcsóbb, de nem sokkal.
Példa erejére: pénteken tervezem, hogy bemegyek Manchester-be, vonattal. Manchester-be direkt járat nincs, ezért innen (Bromley Cross) kell vegyem a vonatot egész Bolton-ig, majd Bolton-ból egész Manchester-ig. Ez az egész benne lesz majdnem 8 fontba, oda-vissza. Hogy mennyi 8 font, utána lehet nézni (mivel nem tudom milyen térségekből olvasnak, nem fogom leirni minden ország pénznemében). De sok igy is.
Az időjárásról nem is beszéltem még. Általában esik az eső. Vagy ha nem esik, akkor be van borulva és fúj a szél. Ha véletlenül ez sem, akkor süt a nap(de ez elég ritka). Még olyankor sincs jó idő. Az egészebn az a vicc, hogy amikor otthonról mesélik, hogy milyen meleg van, annyira nem tudom elképzelni. Itt én általában fázok, mindig van rajtam melegitő.
Most otthon Romániából, biztos kiröhögnek :))). Melegitőben, nyáááron? Ez komoly?
Haláliasan komoly! Hideg van, szerintem még a 20 fokot sem üti meg a jelenlegi időjárás.
És ez van most, jőliusban... Mi lesz akkor szeptemberben? Fagyás!
Lassan búcsúzom. Még jelentkezem a fejleményekkel.
Még 11 és fél hét van hátra. :)
Kitartás, türelem és sok-sok türelem.
Vigyázzatok magatokra!
Timi :)
Pedig tudom mire vállalkoztam, sejthettem volna. Mégis, valahogy nem gondoltam volna, hogy egy 3 éves gyerek ilyen nagy falat. Azt hinné az ember, hogy nem nagy kunszt felügyelni egy 3 évesre. Valóban nem az amúgy, ha éppenséggel a gyerek nem lenne: hiperaktiv, hisztis, mindenbe hamar beleunó, követelőzős gyerek. Ez igy egy kicsit megneheziti a dolgom.
Tehát nem könnyű. Viszont a hétvégém szuper volt, itt volt a gyerek édesanyjának az anyja, nagyon aranyos nő. Bárcsak itt maradt volna több ideig, nagyon megszerettem. Ő mindig beszélgetett velem, mesélt erről-arról. Volt egy aranyos kutyája is, egy fekete labrador, Willow-nak hivják(lány kutya). Viszont a sok jó élménnyel általában egyenesen arányos a sok rossz is(amit Hálistennek nem én kellett megoldjak, mivel hétvégén szabad voltam). Nagyon hisztis volt a gyerek a hétvégén, az anyja dolgozott mind a két nap, a nagyanyja arra fogta, hogy azért hisztis mert nem látta az anyját. Őszintén, nem hiszem hogy ezért. Ma reggel például itthon volt az anyja (ma nem dolgozik), és mégis reggel ment a hiszti. Szóval...
Lényeg: nem akart aludni, folyton dörömbölt, és a hab a tortán az volt, hogy bement az anyja szobájába és a kozmetikumait mind kiynomta és kifújta. Gondolhatjátok milyen illatok keringtek a gyerek szobájában :)))-de legalább a szőnyeg tiszta lett. Ez volt kb hétvégén.
Előtte való héten, mint mondtam, borzalmas volt. Nem tudom miért, valahogy olyan rossz érzések fogtak el az ittlétemből adódóan, olyan mint aki tök idegen a házban, nem tudtam hozzászokni ehhez, de főképp a gyerek miatt nem.
Pedig már volt dolgom kisgyerekkel, de ez eléggé tőlhaladja a tűrőképességem, nehéz rá hatni-főképp ha nem is nagyon érted miket mond. Igy talán mégnehezebb az egész.
Az anyjával is az első két nap után megszakadt a kommunikációnk, amit nem értek, mert nem tettem semmi olyat amivel magamra haragitottam volna ilyen szempontból-vagy csak simán nem beszédes, nem tudom. Bezzeg facebook-on nyomatja ezerrel az üzeneteket, mikor itthonvan pedig b*szik rá. Furcsa ez nekem.
Viszont, nagyon fogom sajnálni azt aki majd itt az utódom lesz. Állitólag az majd több ideig kell üljön. Hmm... sok-sok kitartást fogok neki kivánni!
Most jöjjön egy pár érdekesség az itteni életről: szemetesek nagyon és rendetlenek-ez eddig az általános konklúzióm. Azt hinné az ember, hogy nyugat és észak milyen civilizált, de csalódást kell okoznom. Mikor az utcán sétálgatok szemét össze vissza a járdán, cigis dobozoktól kezdve, McDonalds-os üditőspalackokig. Otthon nincs ilyesmi. Ez itt sokkal rosszabb.
Illetve az, hogy valami borzalmasan rendetlenek, olyan leszarom stilusban élnek. Nekem ez furcsa. Én otthon szeretem a rendet. Hogy egy példát mondjak: az anyuka, akivel itt együtt élek, az a szokása hogy benn a szobájában gyűjtögeti a kakaós bögréket, amik nem mellesleg még majdnem tele is vannak. A múltkori is vagy 3 napot biztos ült a szobájában.
Úgyhogy érdekes itt.
Tiszta kertvárosi környezetben lakok itt, minden ház szépen egymás mellett, mindegyik egyforma téglás anyagból van épitve, nem szinesek mint otthon, és mindegyik háznál áll minimum egy autó. Ami érdekes az egészebn, hogy hiába, mindenkinek van autója, mégsincs forgalom. Ez számomra nagyon érdekes volt. Otthon is szinte mindenkinek van autója, és mégis mekkora forgalom van.
Pedig használják az autójukat, mert borzalmasan kényelmes emberek amúgy. Mindenhova kocsival mennek. Még konditerembe is :))).
Az egyetlen rossz ebben a környékben, hogy nincs mit csinálni. Ahhoz hogy valami érdekes történjen velem, be kell mennem a városba. Oda meg vagy busszal vagy vonattal. Hmm... Nehogy azt hidjétek, hogy olcsó a jegy egyikre sem. Talán a vonatra olcsóbb, de nem sokkal.
Példa erejére: pénteken tervezem, hogy bemegyek Manchester-be, vonattal. Manchester-be direkt járat nincs, ezért innen (Bromley Cross) kell vegyem a vonatot egész Bolton-ig, majd Bolton-ból egész Manchester-ig. Ez az egész benne lesz majdnem 8 fontba, oda-vissza. Hogy mennyi 8 font, utána lehet nézni (mivel nem tudom milyen térségekből olvasnak, nem fogom leirni minden ország pénznemében). De sok igy is.
Az időjárásról nem is beszéltem még. Általában esik az eső. Vagy ha nem esik, akkor be van borulva és fúj a szél. Ha véletlenül ez sem, akkor süt a nap(de ez elég ritka). Még olyankor sincs jó idő. Az egészebn az a vicc, hogy amikor otthonról mesélik, hogy milyen meleg van, annyira nem tudom elképzelni. Itt én általában fázok, mindig van rajtam melegitő.
Most otthon Romániából, biztos kiröhögnek :))). Melegitőben, nyáááron? Ez komoly?
Haláliasan komoly! Hideg van, szerintem még a 20 fokot sem üti meg a jelenlegi időjárás.
És ez van most, jőliusban... Mi lesz akkor szeptemberben? Fagyás!
Lassan búcsúzom. Még jelentkezem a fejleményekkel.
Még 11 és fél hét van hátra. :)
Kitartás, türelem és sok-sok türelem.
Vigyázzatok magatokra!
Timi :)
vineri, 17 iulie 2015
Megérkeztem!
Nos, ahogy mondják: here I am. Megérkeztem, itt vagyok. Annyi élményt szereztem már ezalatt a pár nap alatt, hogy nem is tudjam hol kezdjem a mesélést. Talán a legelején. Az utazással. Ahhoz képest mennyire vártam, hogy ismét repülőgépre üljek, körülbelül az út negyedénél már azt kivántam, hogy legyek a végállomásban. Valószinűleg azért, mert olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam magamról valamit. Előtte való nap szinte semmit nem aludtam, egyrészt azért mert izgultam, gyomoridegem volt és a többi és a többi. Éjjel indultam neki a budapesti repülőtérnek, szüleim vittek el. Még a kocsiban el-el bóbiskoltam, de nem aludtam sokat. A reptéri check-in után alig kellett várnom egy keveset, már azonnal szálltunk is fel a repcsire. Furcsa érzés töltött el, de mégis éreztem hogy mennem kell.
Az út során vagy tizszer tuti elaludtam, de mind a tizszer szarul. Amit viccesnek találtam hogy két fiú között ültem (ide szólt a jegyem), mert mind a ketten aludtak mellettem. Na mindegy.
vagy 3 órát repültünk biztos, több légörvénybe kerültünk. Olyan furcsán rázta olyankor a gépet, de tök jó érzés volt. Én élveztem.
Utána megérkeztünk, ismét check-in-ek sora, majd a bejáratnál megpillantottam az anyukát. Hm, furcsa volt az első találkozás vele. Főképp mikor megszólalt. Akkor rájöttem arra, hogy mi nem a nagybritanniai angolt tanuljuk, hanem az amerikait. Hát én ezzel nem voltam tisztában mostanáig.
Tehát vannak nyelvi nehézségeim. Viszont lassan az első hét eltelte után igenis kezdem megszokni ezt a fura akcentusukat, sőt, már-már kezdem érteni is. Fura.
Viszont azt, amit az első pár napban átéltem, nem igazán tudom senkinek sem kivánni(talán ellenségeknek, de nekem Hálistennek olyan MÉG nem jutott). Lehetne vitatkozni azon, hogy mi a világon ismert leges legjobb kinzómódszer, számosat használtak például a középkorban. Viszont, kétlem hogy van rosszabb kinzás a lelki terrornál. Aki érzett már erős gyomorideget, vagy kirekesztettséget, vagy magányt valaha is, vagy borzalmasan erős honvágyat, az tudja miről beszélek.
Azt hittem könnyű lesz beilleszkednem, de sajnos csalódnom kellett önmagamban. Valami végett nem megy ez, nehéz megszoknom bármit is, fura itt minden.
A család mellesleg nagyon kedves, legalábbis az anyuka igen. Milyen baromságokat beszélek, hiszen egyedülálló, max ő lehet kedves velem... De a gyerek is az. Legelső napon kicsit hisztizett nekem, csinálta a sértődöttet, bújt az anyjához, nem szólt hozzám. Nos, ez a kis hiszti tartott körülbelül egy órát, nem többet. Utána már bújt hozzám is, beszélgetett velem. Csak sajnos ez a beszélgetés eléggé egyoldalú volt. Aranyos kiskölyök amúgy, nem olyan nehéz felügyelni rá. Legalábbis ezalatt az egy hét leforgása alatt nem volt vele gondom. Annyi, hogy sosem alszik el egyből mikor lefektetem. Viszont rá egy órára MAX már alszik mint a bunda. Ez szerintem még belefér.
Szeretném az első beszámolómban leirni, bemutatni, körülbelül miből is áll egy napom: reggel 7 órakor felkelés (általában a gyerek pontban 7-kor már jön be a szobámba, ő koránkelő), utána neki adok reggelit (ez mindig kukoricapehely), utána felöltöztetem, majd elindulunk az oviba. Az ovija olya 5-6 percre van a háztól, nagyon aranyos ovoda, nagyon kedvesek az ottani ovónők, mind fiatalok. Utána szépen hazaballagok, a házat gyors összeszedem vagy épp azt teszem meg, amire az anyuka előtte való nap megkért. Könnyű sor. Utána az enyém a nap egész délután 5 óráig. Ezután a gyerekért kell menni az oviba, hazahozni, adni neki enni (ha épp éhes), picit foglalkozni vele, játszani, majd megfürdetni és ágyba tenni. Nem nagy durranás. Mégis megérzem. Fura.
Ezen a héten nagyon könnyű programom volt, valószinű azért, hogy szokjam a helyzetet. Viszont igyekszem picit többet segiteni, mert igy eléggé haszontalannak érzem magam.
DE tegnap az anyukától dicséretet kaptam, miszerint mekkora segitség vagyok neki. Ennek nagyon örültem.
Igy dióhéjban körülbelül ennyi a megérkezésemről. A többi élményemről bővebben számolok be a következő irásaimban. Remélem velem fogtok tartani a következőkben is!
Vigyázzatok magatokra, vagy ahogy az angolok mondják: take care!
Timóca :)
U.i.: sajnálom, hogy csak most tudtam irni, sokáig nem volt se laptopom, se internetem, igy nem tudtam effektiv hogy feljönni megirni a megérkezésem napjait.
Az út során vagy tizszer tuti elaludtam, de mind a tizszer szarul. Amit viccesnek találtam hogy két fiú között ültem (ide szólt a jegyem), mert mind a ketten aludtak mellettem. Na mindegy.
vagy 3 órát repültünk biztos, több légörvénybe kerültünk. Olyan furcsán rázta olyankor a gépet, de tök jó érzés volt. Én élveztem.
Utána megérkeztünk, ismét check-in-ek sora, majd a bejáratnál megpillantottam az anyukát. Hm, furcsa volt az első találkozás vele. Főképp mikor megszólalt. Akkor rájöttem arra, hogy mi nem a nagybritanniai angolt tanuljuk, hanem az amerikait. Hát én ezzel nem voltam tisztában mostanáig.
Tehát vannak nyelvi nehézségeim. Viszont lassan az első hét eltelte után igenis kezdem megszokni ezt a fura akcentusukat, sőt, már-már kezdem érteni is. Fura.
Viszont azt, amit az első pár napban átéltem, nem igazán tudom senkinek sem kivánni(talán ellenségeknek, de nekem Hálistennek olyan MÉG nem jutott). Lehetne vitatkozni azon, hogy mi a világon ismert leges legjobb kinzómódszer, számosat használtak például a középkorban. Viszont, kétlem hogy van rosszabb kinzás a lelki terrornál. Aki érzett már erős gyomorideget, vagy kirekesztettséget, vagy magányt valaha is, vagy borzalmasan erős honvágyat, az tudja miről beszélek.
Azt hittem könnyű lesz beilleszkednem, de sajnos csalódnom kellett önmagamban. Valami végett nem megy ez, nehéz megszoknom bármit is, fura itt minden.
A család mellesleg nagyon kedves, legalábbis az anyuka igen. Milyen baromságokat beszélek, hiszen egyedülálló, max ő lehet kedves velem... De a gyerek is az. Legelső napon kicsit hisztizett nekem, csinálta a sértődöttet, bújt az anyjához, nem szólt hozzám. Nos, ez a kis hiszti tartott körülbelül egy órát, nem többet. Utána már bújt hozzám is, beszélgetett velem. Csak sajnos ez a beszélgetés eléggé egyoldalú volt. Aranyos kiskölyök amúgy, nem olyan nehéz felügyelni rá. Legalábbis ezalatt az egy hét leforgása alatt nem volt vele gondom. Annyi, hogy sosem alszik el egyből mikor lefektetem. Viszont rá egy órára MAX már alszik mint a bunda. Ez szerintem még belefér.
Szeretném az első beszámolómban leirni, bemutatni, körülbelül miből is áll egy napom: reggel 7 órakor felkelés (általában a gyerek pontban 7-kor már jön be a szobámba, ő koránkelő), utána neki adok reggelit (ez mindig kukoricapehely), utána felöltöztetem, majd elindulunk az oviba. Az ovija olya 5-6 percre van a háztól, nagyon aranyos ovoda, nagyon kedvesek az ottani ovónők, mind fiatalok. Utána szépen hazaballagok, a házat gyors összeszedem vagy épp azt teszem meg, amire az anyuka előtte való nap megkért. Könnyű sor. Utána az enyém a nap egész délután 5 óráig. Ezután a gyerekért kell menni az oviba, hazahozni, adni neki enni (ha épp éhes), picit foglalkozni vele, játszani, majd megfürdetni és ágyba tenni. Nem nagy durranás. Mégis megérzem. Fura.
Ezen a héten nagyon könnyű programom volt, valószinű azért, hogy szokjam a helyzetet. Viszont igyekszem picit többet segiteni, mert igy eléggé haszontalannak érzem magam.
DE tegnap az anyukától dicséretet kaptam, miszerint mekkora segitség vagyok neki. Ennek nagyon örültem.
Igy dióhéjban körülbelül ennyi a megérkezésemről. A többi élményemről bővebben számolok be a következő irásaimban. Remélem velem fogtok tartani a következőkben is!
Vigyázzatok magatokra, vagy ahogy az angolok mondják: take care!
Timóca :)
U.i.: sajnálom, hogy csak most tudtam irni, sokáig nem volt se laptopom, se internetem, igy nem tudtam effektiv hogy feljönni megirni a megérkezésem napjait.
duminică, 5 iulie 2015
Érzek, tehát vagyok
Megigértem, hogy irni fogok. Többé már nem adom fel azt amibe belekezdtem, nem leszek lusta, türelmetlen és a többi és a többi. Mi értelme van máskülönben mindenbe belekezdeni, de semmit se végig vinni úgy ahogy azt kell. Miért van az, hogy mindent gondolatban szépen eltervezünk, viszont mikor a kivitelezéshez jutunk: hoppá... Az valahogy úgy elmarad, megbotlik, elévül. Lusták vagyunk, egyhangúak, "nem érdekel" szerű kifogásokat keresünk, tökéletesen elhitetjük a néppel, hogy "Áh, dehogy éri meg, minek azt akkor?" szerű dumákat.
Ennek igy nincs értelmes és pont.
Én is csináltam hasonlókat, rengeteg elképzelésem ott úszik a gondolataimban. Egy sem volt soha megvalósitva. Egy sem. Pedig sokmindent szerettem volna kezdeni MÁR az eddigi életemmel, a lehetőségek mindig ott voltak. Lusta is voltam, meg túl kényelmes is, ez az igazság. Megvolt az a magam kicsi világa, amiből nem akartam kidugni semmim, de szemlélődni tökéletesen tudtam. Szemlélődtem a más felé, titokban vágytam rá, irigy voltam, akartam azt. Viszont amikor a lehetőség ott volt tálcán kinálva, mindig megijedtem, magamba fordultam, kerestem és találtam is kifogásokat. Azok a kifogások is kalap szart értek (bocsánat a durva kifejezésért). Utólag a kifogások semmit sem érnek, mivel az élet nem úgy van ahogy gondoltam. Valahogy nem úgy működik. Vagy csak velem nem. Ez is egy opció. Az eddigi élet megtanitott pár leckére, és úgy érzem jópár vár még a jövőben rám.
Tehát (mert kicsit nagyon elkalandoztam az eredeti gondolatomtól), elkezdtem magamban realizálni, hogy már egy hét sincs és máshol leszek, messze ráadásul, egy idegen helyen, egy idegen nyelvközösségben, ahol semmi se lesz olyan mint itthon. Mikor erre gondolok valahogy elkap egy furcsa érzés: gyomorgörcs, félelem, rettegés, pánik-ezen érzések keveréke együttvéve.
Igen, pocsék érzés, főképp hogy kiséri egy nagy adag sirógörcs. Nem tudom miért. Pedig alapjába véve nem vagyok félős tipus. Félek a paranormális jelenségektől, de annyi.
Elgondolkozva a probléma valódi gyökerén, szerintem beleestem a fenti paragrafusom csapdájába. Nehéz kiszakadni a környezetedből, még akkor is ha az nem úgy tekint rád, ahogy te rájuk.
Nehéz leirnom, de el is pityeregtem magam elég rendesen. Bevallom, még most is potyog egy-két könny a szememből. Rég éreztem már ilyet, viszont nem kivánom senkinek. Még annak sem akit utálok tiszta szivemből.
Fáj az, hogy itt kell hagynom a jelenleg stabil életemet (amit iszonyúan nehezen sikerült jelenleg elérjek, miután folyton elrontok mindent akaratlanul), fáj itthonhagyni a családomat (nem felhőtlen azért velük sem a viszonyom, de mégis szeretem és tisztelem őket, jó szülők), nem utolsó sorban fáj itthagyni az ici pici tengerimalackámat, Bubut.
Talán nagy hűhót csinálok ebből az egészből, lehet fél év-év múlva vicces lesz ezt visszaolvasni. Talán jelenleg ti is csak megmosolyogjátok az egészet. Nem gond amúgy :) .
Viszont félek mostmár, hogy mi lesz, milyenek lesznek ott az emberek, milyen lesz az a bizonyos anyuka, a gyermeke, meg az egész környezet. Szerintem a félelem egy természetes dolog, az érzéseidet kiadni magaból meg mégtermészetesebb. Nem igy van?
Nem is tudom hirtelen még mit irhatnék, hiszen egy bő fél órája több gondolatom volt ezzel a blogbejegyzésemmel kapcsolatban.
Viszont szerintem a lényeget leirtam. Sokan azt hiszik ezt könnyű meglépni, meg ha van pénzed az egész kimenetelre, akkor zöld utad van. Egyedül nehéz összehozni az egészet, érzelmileg pedig megvisel, akármennyire is vágysz az újra.
Tehát bármi is legyen, én nagyon remélem hogy minden jó lesz, nem lesz gond, nem fogom érezni túlságosan ott azt a hiányt, illetve szeretni fognak.
Köszönöm hogy ismét velem tartottál, köszönöm, hogy elolvastál!
További szép napot kiván,
Timea :)
Ennek igy nincs értelmes és pont.
Én is csináltam hasonlókat, rengeteg elképzelésem ott úszik a gondolataimban. Egy sem volt soha megvalósitva. Egy sem. Pedig sokmindent szerettem volna kezdeni MÁR az eddigi életemmel, a lehetőségek mindig ott voltak. Lusta is voltam, meg túl kényelmes is, ez az igazság. Megvolt az a magam kicsi világa, amiből nem akartam kidugni semmim, de szemlélődni tökéletesen tudtam. Szemlélődtem a más felé, titokban vágytam rá, irigy voltam, akartam azt. Viszont amikor a lehetőség ott volt tálcán kinálva, mindig megijedtem, magamba fordultam, kerestem és találtam is kifogásokat. Azok a kifogások is kalap szart értek (bocsánat a durva kifejezésért). Utólag a kifogások semmit sem érnek, mivel az élet nem úgy van ahogy gondoltam. Valahogy nem úgy működik. Vagy csak velem nem. Ez is egy opció. Az eddigi élet megtanitott pár leckére, és úgy érzem jópár vár még a jövőben rám.
Tehát (mert kicsit nagyon elkalandoztam az eredeti gondolatomtól), elkezdtem magamban realizálni, hogy már egy hét sincs és máshol leszek, messze ráadásul, egy idegen helyen, egy idegen nyelvközösségben, ahol semmi se lesz olyan mint itthon. Mikor erre gondolok valahogy elkap egy furcsa érzés: gyomorgörcs, félelem, rettegés, pánik-ezen érzések keveréke együttvéve.
Igen, pocsék érzés, főképp hogy kiséri egy nagy adag sirógörcs. Nem tudom miért. Pedig alapjába véve nem vagyok félős tipus. Félek a paranormális jelenségektől, de annyi.
Elgondolkozva a probléma valódi gyökerén, szerintem beleestem a fenti paragrafusom csapdájába. Nehéz kiszakadni a környezetedből, még akkor is ha az nem úgy tekint rád, ahogy te rájuk.
Nehéz leirnom, de el is pityeregtem magam elég rendesen. Bevallom, még most is potyog egy-két könny a szememből. Rég éreztem már ilyet, viszont nem kivánom senkinek. Még annak sem akit utálok tiszta szivemből.
Fáj az, hogy itt kell hagynom a jelenleg stabil életemet (amit iszonyúan nehezen sikerült jelenleg elérjek, miután folyton elrontok mindent akaratlanul), fáj itthonhagyni a családomat (nem felhőtlen azért velük sem a viszonyom, de mégis szeretem és tisztelem őket, jó szülők), nem utolsó sorban fáj itthagyni az ici pici tengerimalackámat, Bubut.
Talán nagy hűhót csinálok ebből az egészből, lehet fél év-év múlva vicces lesz ezt visszaolvasni. Talán jelenleg ti is csak megmosolyogjátok az egészet. Nem gond amúgy :) .
Viszont félek mostmár, hogy mi lesz, milyenek lesznek ott az emberek, milyen lesz az a bizonyos anyuka, a gyermeke, meg az egész környezet. Szerintem a félelem egy természetes dolog, az érzéseidet kiadni magaból meg mégtermészetesebb. Nem igy van?
Nem is tudom hirtelen még mit irhatnék, hiszen egy bő fél órája több gondolatom volt ezzel a blogbejegyzésemmel kapcsolatban.
Viszont szerintem a lényeget leirtam. Sokan azt hiszik ezt könnyű meglépni, meg ha van pénzed az egész kimenetelre, akkor zöld utad van. Egyedül nehéz összehozni az egészet, érzelmileg pedig megvisel, akármennyire is vágysz az újra.
Tehát bármi is legyen, én nagyon remélem hogy minden jó lesz, nem lesz gond, nem fogom érezni túlságosan ott azt a hiányt, illetve szeretni fognak.
Köszönöm hogy ismét velem tartottál, köszönöm, hogy elolvastál!
További szép napot kiván,
Timea :)
vineri, 12 iunie 2015
A nagy döntés : utazzunk Angliába !
Üdvözlök mindenkit a blogomon ! Tudom, kissé sablonos már a sok angliai blogos mellett egy ismét hasonló kaliberű blog, viszont ebben személyes élményeimet szeretném megosztani mindazokkal akik :
-kiváncsiak az "odakintre"
-kiváncsiak egy full szubiektiv véleményre
-szeretnének hasonlóképpen kinn élni, kiutazni és ehhez szeretnének pár távpontot szerezni
Bevallom őszintén, nehéz volt ezt a döntést meglépni, főképp hogy alapjába véve egy gyáva ember vagyok (világéletemben az voltam). Talán az vett rá erre a döntésre, hogy lássak valami újat, kerüljek egy új környezetbe, ismerjek meg új embereket.
Mindigis szimpatizáltam az angolokkal, ez az egyetlen idegen nyelv ami úgyahogy de megy nekem, igy belevágtam a dologba.
Gondolom felmerül bennetek az a kérdés, hogy "Oké, kiutazik ez a bolond lány oda, de mégis mit fog csinálni ott?". Elsősorban is dolgozni, mégpedig au-pair-kedni (akik nem ismerik ezt a kifejezést, magyarra leforditva: babysitter-kedni). Még áprilisban kezdtem el gondolkozni azon, hogy a nyáron mi a jó eget fogok én csinálni? Ismét dolgozni itthon minimálbérért és még ráadásul a belemet is kidolgozom azért hogy ismét egy olyan bánásmódot kapjak mint amilyet még a kutya se kap?! Nane... És még ráadásul a nyakamon van a nagy kánikula is... Hó! Köszönöm, de én ebből nem kérek.
Szóval alternativát kellett keressek ahhoz hogy ezt elkerüljem. Végül mind azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi lenne ha nyakamba venném a világot? Oké... de melyik országot? Figyelembe véve az idegennyelv tudásomat, tudok elég jól angolul és egy keveset németül. Eleinte a németországi munkákkal szemeztem sokat, mivel ott sok lett volna a fizetés, de valahogy mégsem fogott meg annyira hogy beadjam a derekamat-hát mégse a pénz a minden... . Végül, május első heteiben találtam egy hirdetést egy közvetitő cég által, akik babysitter-eket keresnek Angliába és Irországba (mondjuk áron alul van a fizetés, de hidjétek el hogy még annyiért is megéri a dolog). Felkeltette az érdeklődésemet a cég ajánlata, igy irtam nekik egy e-mailt, hogy engem érdekelne a dolog és adjanak bővebb információt. Másnap felhivtak, elmondták hogy erről meg arról van szó. Érdekelt. Még aznap elküldték a jelentkezési lapot, ki kellett töltenem és a csatolandó dokumentumokat be kellett szereznem hozzá, és mikor minden dokumentum készen állt a küldésre, elküldtem őket. Ez körülbelül két hetemet vett igénybe (orvosi igazolás, erkölcsi bizonyitvány, motivációs levél elkészitése, a jelentkező lap kitöltése és az ajánló levél).
Ezután várnom kellett arra hogy a cég talál nekem egy családot, akiknél babysitter-kedhetem.
Még csak most veszem észre, hogy nem is emlitettem meg mivel is foglakozik ez a cég. Nos, a cég tulajdonképpen egy közvetitő iroda, ami angol családokat közvetit (Angliából és Irországból) babysitterkedni vágyó lányokhoz. Olyan családokhoz kerülhetsz amilyet szeretnél (mivel több csalédot kinálnak fel a számodra) : többgyermekes, egy gyermekes, egyedülálló szülős vagy normális két szülős. A babysitterkedés alatt a család elmagyarázza mit vár el (ez családtól függ), átlagos 30-40 órát kell dolgozz egy héten, két nap a hétből szabad, a szállást és étkezést a család állja. Szolgáltatásaidért 70-100 font (GBP) között fizetnek, túlóráért persze külön. Ha kiszámoljuk ez igy totálisan megéri egy nyári munkáért.
Viszont amit magad kell állnod, az az utiköltség. Én például úgy döntöttem repülővel utazom a családhoz (nekem ez a kényelmesebb őszintén). Illetve a közvetitő cég dijait kell kifizesd (regisztrációs dij-ezt a család megtalálása és egyeztetések után-szerződéskötés után-kell fizetni, illetve ha pár hónapra mész akkor havonta kell fizess egy csöppnyi összeget a közvetitésért-ha több mint fél évre mész, nem kell ilyet fizess).
Tehát, a beadandó papirok után megkezdődött a családkeresési folyamat. A harmadik család volt számomra a legszimpatikusabb, ők törzsgyökeres britek. Egyedülálló anya, van egy 3 éves fia. Nagyon szimpatikus számomra mind a kettő.
Levélváltások alatt nagyon elnyerte a szimpátiámat, állitólag én is az övét, de ez majd élőben kiderül.
Július 11-én utazom hozzájuk reggel :) . Tehát addig még csekély egy hónapom van. Ezalatt nagyon fel kell készülnöm a nagy találkozásra, mert tudom hogy kemény lesz egy új környezetbe beilleszkedni és egy idegnnyelvet megszokni. De nyitott vagyok rá és ez a legfontosabb számomra.
El is felejtettem leirni azt, hogy meddig maradok kinnt : három teljes hónapig.
Eddig még nem gondoltam bele ebbe az időszakba, de kezdem felfogni hogy mibe is vágtam bele : egy olyan kaliberű dologba, amit ha tényleg véghez viszek, nagyon büszke lehetek magamra és teljes mértékben életképes kategóriába sorolhatom majd magam !
Miért? Mert megtanultam felelősséget vállalni egy gyerekről, vezettem egyedül egy háztartást, megtanultam együtt élni egy vad idegennel és nem utolsó sorban : tudtam boldogulni egy tök idegen államban ahol a kutyát sem ismerem. Ez egy óriási kihivás egy hozzám hasonló fiatal számára !
Szóval mindazok akik kiváncsiak blogom folytatására, hogyan alakul majd ott sorsom, milyen élettapasztalataim lesznek, kérem kövessenek és olvassanak !
Garantáltan minden élményemet megosztom a közönségemmel cenzúra nélkül !!
Köszönöm hogy elolvastál! :)
Beátrix.
-kiváncsiak az "odakintre"
-kiváncsiak egy full szubiektiv véleményre
-szeretnének hasonlóképpen kinn élni, kiutazni és ehhez szeretnének pár távpontot szerezni
Bevallom őszintén, nehéz volt ezt a döntést meglépni, főképp hogy alapjába véve egy gyáva ember vagyok (világéletemben az voltam). Talán az vett rá erre a döntésre, hogy lássak valami újat, kerüljek egy új környezetbe, ismerjek meg új embereket.
Mindigis szimpatizáltam az angolokkal, ez az egyetlen idegen nyelv ami úgyahogy de megy nekem, igy belevágtam a dologba.
Gondolom felmerül bennetek az a kérdés, hogy "Oké, kiutazik ez a bolond lány oda, de mégis mit fog csinálni ott?". Elsősorban is dolgozni, mégpedig au-pair-kedni (akik nem ismerik ezt a kifejezést, magyarra leforditva: babysitter-kedni). Még áprilisban kezdtem el gondolkozni azon, hogy a nyáron mi a jó eget fogok én csinálni? Ismét dolgozni itthon minimálbérért és még ráadásul a belemet is kidolgozom azért hogy ismét egy olyan bánásmódot kapjak mint amilyet még a kutya se kap?! Nane... És még ráadásul a nyakamon van a nagy kánikula is... Hó! Köszönöm, de én ebből nem kérek.
Szóval alternativát kellett keressek ahhoz hogy ezt elkerüljem. Végül mind azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi lenne ha nyakamba venném a világot? Oké... de melyik országot? Figyelembe véve az idegennyelv tudásomat, tudok elég jól angolul és egy keveset németül. Eleinte a németországi munkákkal szemeztem sokat, mivel ott sok lett volna a fizetés, de valahogy mégsem fogott meg annyira hogy beadjam a derekamat-hát mégse a pénz a minden... . Végül, május első heteiben találtam egy hirdetést egy közvetitő cég által, akik babysitter-eket keresnek Angliába és Irországba (mondjuk áron alul van a fizetés, de hidjétek el hogy még annyiért is megéri a dolog). Felkeltette az érdeklődésemet a cég ajánlata, igy irtam nekik egy e-mailt, hogy engem érdekelne a dolog és adjanak bővebb információt. Másnap felhivtak, elmondták hogy erről meg arról van szó. Érdekelt. Még aznap elküldték a jelentkezési lapot, ki kellett töltenem és a csatolandó dokumentumokat be kellett szereznem hozzá, és mikor minden dokumentum készen állt a küldésre, elküldtem őket. Ez körülbelül két hetemet vett igénybe (orvosi igazolás, erkölcsi bizonyitvány, motivációs levél elkészitése, a jelentkező lap kitöltése és az ajánló levél).
Ezután várnom kellett arra hogy a cég talál nekem egy családot, akiknél babysitter-kedhetem.
Még csak most veszem észre, hogy nem is emlitettem meg mivel is foglakozik ez a cég. Nos, a cég tulajdonképpen egy közvetitő iroda, ami angol családokat közvetit (Angliából és Irországból) babysitterkedni vágyó lányokhoz. Olyan családokhoz kerülhetsz amilyet szeretnél (mivel több csalédot kinálnak fel a számodra) : többgyermekes, egy gyermekes, egyedülálló szülős vagy normális két szülős. A babysitterkedés alatt a család elmagyarázza mit vár el (ez családtól függ), átlagos 30-40 órát kell dolgozz egy héten, két nap a hétből szabad, a szállást és étkezést a család állja. Szolgáltatásaidért 70-100 font (GBP) között fizetnek, túlóráért persze külön. Ha kiszámoljuk ez igy totálisan megéri egy nyári munkáért.
Viszont amit magad kell állnod, az az utiköltség. Én például úgy döntöttem repülővel utazom a családhoz (nekem ez a kényelmesebb őszintén). Illetve a közvetitő cég dijait kell kifizesd (regisztrációs dij-ezt a család megtalálása és egyeztetések után-szerződéskötés után-kell fizetni, illetve ha pár hónapra mész akkor havonta kell fizess egy csöppnyi összeget a közvetitésért-ha több mint fél évre mész, nem kell ilyet fizess).
Tehát, a beadandó papirok után megkezdődött a családkeresési folyamat. A harmadik család volt számomra a legszimpatikusabb, ők törzsgyökeres britek. Egyedülálló anya, van egy 3 éves fia. Nagyon szimpatikus számomra mind a kettő.
Levélváltások alatt nagyon elnyerte a szimpátiámat, állitólag én is az övét, de ez majd élőben kiderül.
Július 11-én utazom hozzájuk reggel :) . Tehát addig még csekély egy hónapom van. Ezalatt nagyon fel kell készülnöm a nagy találkozásra, mert tudom hogy kemény lesz egy új környezetbe beilleszkedni és egy idegnnyelvet megszokni. De nyitott vagyok rá és ez a legfontosabb számomra.
El is felejtettem leirni azt, hogy meddig maradok kinnt : három teljes hónapig.
Eddig még nem gondoltam bele ebbe az időszakba, de kezdem felfogni hogy mibe is vágtam bele : egy olyan kaliberű dologba, amit ha tényleg véghez viszek, nagyon büszke lehetek magamra és teljes mértékben életképes kategóriába sorolhatom majd magam !
Miért? Mert megtanultam felelősséget vállalni egy gyerekről, vezettem egyedül egy háztartást, megtanultam együtt élni egy vad idegennel és nem utolsó sorban : tudtam boldogulni egy tök idegen államban ahol a kutyát sem ismerem. Ez egy óriási kihivás egy hozzám hasonló fiatal számára !
Szóval mindazok akik kiváncsiak blogom folytatására, hogyan alakul majd ott sorsom, milyen élettapasztalataim lesznek, kérem kövessenek és olvassanak !
Garantáltan minden élményemet megosztom a közönségemmel cenzúra nélkül !!
Köszönöm hogy elolvastál! :)
Beátrix.
Abonați-vă la:
Comentarii (Atom)