Megérkeztem!

                      Nos, ahogy mondják: here I am. Megérkeztem, itt vagyok. Annyi élményt szereztem már ezalatt a pár nap alatt, hogy nem is tudjam hol kezdjem a mesélést. Talán a legelején. Az utazással. Ahhoz képest mennyire vártam, hogy ismét repülőgépre üljek, körülbelül az út negyedénél már azt kivántam, hogy legyek a végállomásban. Valószinűleg azért, mert olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam magamról valamit. Előtte való nap szinte semmit nem aludtam, egyrészt azért mert izgultam, gyomoridegem volt és a többi és a többi. Éjjel indultam neki a budapesti repülőtérnek, szüleim vittek el. Még a kocsiban el-el bóbiskoltam, de nem aludtam sokat. A reptéri check-in után alig kellett várnom egy keveset, már azonnal szálltunk is fel a repcsire. Furcsa érzés töltött el, de mégis éreztem hogy mennem kell.
Az út során vagy tizszer tuti elaludtam, de mind a tizszer szarul. Amit viccesnek találtam hogy két fiú között ültem (ide szólt a jegyem), mert mind a ketten aludtak mellettem. Na mindegy.
vagy 3 órát repültünk biztos, több légörvénybe kerültünk. Olyan furcsán rázta olyankor a gépet, de tök jó érzés volt. Én élveztem.
Utána megérkeztünk, ismét check-in-ek sora, majd a bejáratnál megpillantottam az anyukát. Hm, furcsa volt az első találkozás vele. Főképp mikor megszólalt. Akkor rájöttem arra, hogy mi nem a nagybritanniai angolt tanuljuk, hanem az amerikait. Hát én ezzel nem voltam tisztában mostanáig.
Tehát vannak nyelvi nehézségeim. Viszont lassan az első hét eltelte után igenis kezdem megszokni ezt a fura akcentusukat, sőt, már-már kezdem érteni is. Fura.
Viszont azt, amit az első pár napban átéltem, nem igazán tudom senkinek sem kivánni(talán ellenségeknek, de nekem Hálistennek olyan MÉG nem jutott). Lehetne vitatkozni azon, hogy mi a világon ismert leges legjobb kinzómódszer, számosat használtak például a középkorban. Viszont, kétlem hogy van rosszabb kinzás a lelki terrornál. Aki érzett már erős gyomorideget, vagy kirekesztettséget, vagy magányt valaha is, vagy borzalmasan erős honvágyat, az tudja miről beszélek.
Azt hittem könnyű lesz beilleszkednem, de sajnos csalódnom kellett önmagamban. Valami végett nem megy ez, nehéz megszoknom bármit is, fura itt minden.
                     A család mellesleg nagyon kedves, legalábbis az anyuka igen. Milyen baromságokat beszélek, hiszen egyedülálló, max ő lehet kedves velem... De a gyerek is az. Legelső napon kicsit hisztizett nekem, csinálta a sértődöttet, bújt az anyjához, nem szólt hozzám. Nos, ez a kis hiszti tartott körülbelül egy órát, nem többet. Utána már bújt hozzám is, beszélgetett velem. Csak sajnos ez a beszélgetés eléggé egyoldalú volt. Aranyos kiskölyök amúgy, nem olyan nehéz felügyelni rá. Legalábbis ezalatt az egy hét leforgása alatt nem volt vele gondom. Annyi, hogy sosem alszik el egyből mikor lefektetem. Viszont rá egy órára MAX már alszik mint a bunda. Ez szerintem még belefér.
                    Szeretném az első beszámolómban leirni, bemutatni, körülbelül miből is áll egy napom: reggel 7 órakor felkelés (általában a gyerek pontban 7-kor már jön be a szobámba, ő koránkelő), utána neki adok reggelit (ez mindig kukoricapehely), utána felöltöztetem, majd elindulunk az oviba. Az ovija olya 5-6 percre van a háztól, nagyon aranyos ovoda, nagyon kedvesek az ottani ovónők, mind fiatalok. Utána szépen hazaballagok, a házat gyors összeszedem vagy épp azt teszem meg, amire az anyuka előtte való nap megkért. Könnyű sor. Utána az enyém a nap egész délután 5 óráig. Ezután a gyerekért kell menni az oviba, hazahozni, adni neki enni (ha épp éhes), picit foglalkozni vele, játszani, majd megfürdetni és ágyba tenni. Nem nagy durranás. Mégis megérzem. Fura.
Ezen a héten nagyon könnyű programom volt, valószinű azért, hogy szokjam a helyzetet. Viszont igyekszem picit többet segiteni, mert igy eléggé haszontalannak érzem magam.
DE tegnap az anyukától dicséretet kaptam, miszerint mekkora segitség vagyok neki. Ennek nagyon örültem.
                    Igy dióhéjban körülbelül ennyi a megérkezésemről. A többi élményemről bővebben számolok be a következő irásaimban. Remélem velem fogtok tartani a következőkben is!

Vigyázzatok magatokra, vagy ahogy az angolok mondják: take care!
Timóca :)

U.i.: sajnálom, hogy csak most tudtam irni, sokáig nem volt se laptopom, se internetem, igy nem tudtam effektiv hogy feljönni megirni a megérkezésem napjait.