Kiruccanás

                                   Ez már a harmadik hetem. Úgy néz ki, ha lefoglalom magam, akkor csak gyorsabban telik az idő. Mostmár kezdem megszokni az itteni életet, a beilleszkedésem is lassan 100%-os lesz.
Viszont, még mindig vágyok haza. Ami idegen, az mégiscsak idegen és hiányzik az otthoni élet. Főképp az, hogy tudjak valakihez szólni. Itt ezt nem sűrűn tehetem meg, főképp, hogy az anyuka nem egy beszédes ember, a gyerekkel a beszélgetés még mindig hamar kimerül (nem mindig értem mit mond). Viszont haladok, haladok és haladok: a nyelvtanulással, az itteni élet megértésével meg úgy kb mindennel.
                                   Hogy érdekesebbé tegyem szabadnapjaim, eldöntöttem, hogy pénteken nem itthon fogok kuksolni ismét a szobámba, hanem bemegyek Manchester-be (tőlemtől kb 20 km-re van). Ezt a távot busszal tettem meg, illetve vonattal. Kb egy órát utaztam, de megérte.
Valahogy nem akartam hinni ott a szememnek. Aki ismeri a budapesti nyugati pályaudvart, akkor azt szorozza meg vagy 5-tel, és megkapja a manchesteri piccadily vonatállomás méretét. Óriási volt, rengeteg vágánnyal. Ha jól emlékszem, vagy 17 volt összesen.
De nemcsak a vonatállomása óriási, hanem az épületei is. Ahhoz képest, hogy területre akkora mint Nagyvárad (az én otthonom), óriási város. És nem túl sok a látnivalója sajnos.
Viszont a stadionjáról nagyon hires és jelentős város.
                                   Picit utánagugliztam a városnak, és igencsak régóta létezik (ha mondhatom igy), mivel már az I.században jelen volt. Illetve fontos tudni róla, hogy Anglia egyik legjelentősebb ipari városa. Nemcsoda, hisz Angliából terjedt az egész kapitalizmus és ipari forradalom.
Borzalmasan fejlett ország.
Szóval, a városnézésemről: inkább a központban tekeregtünk. Ja, igen: nem egyedül voltam várostnézni, túlságosan eltévedtem volna. A skype-on egy nap keresgéltem rokonaim után, és hirtelen kiütötte a szemem egy manchesteri rokon. Hm, gondoltam felveszem vele a kapcsolatot, főképp hogy még meg is tudná mutatni a várost. Visszairt, nagyon rendes és segitőkézs volt, igy megbeszéltünk egy találkozót, és ő lett az utitársam és egyben kalauzom.
Végül kiderült, hogy valóban rokonok vagyunk, de valami borzalmasan távoliak. Úgyhogy Anglia, köszönöm, hogy ismét megtaláltam egy rokont.
                                  Nos, a városnézésről tovább: inkább a központban időztük el az időt, az ottani óriási bevásárlóközpontban császkáltunk, majd elmentünk a manchaesteri múzeumba is. Szép volt, de nem nagy szám. Legalábbis azokat már mind életemben láttm más múzeumokban. Azt hittem valami itteni látványosságokkal lesz tele, vagy a város történelmével, de általános dolgokkal volt tele: kitömött állatok, régi pénzérmék stb.
Ültem emeletes buszon, láttam tipikus angol taxikat (amiben az az érdekes, hogy normálisan mint magánszemély nem tudsz hozzájuk jutni, az csak taxiknak valók). Az emeletes busz valami élmény volt, nagyon jó érzés volt ott a magasbna utazni úgy hogy látsz mindent. Az nagyon megérte,
                                 Persze a napi étkezés sem maradt ki, de ugyanolyan rossz itt a gyorskajálda is, mint a házilag főzött. Nem tudnak főzni, ez van.
Hát az angolok nem a konyhájukról hiresek.
                                 Sajnos ez a pénteki nap borzalmasan hamar eltelt, szivesebben maradtam volna még nézelődni, mert nagyon jó volt.
Még tervezek az ittétem alatt pár kiruccanást még a városokba itt a környéken, meg persze egy tipikus angol kalapot muszáj lesz beszereznem :D

Még jelentkezem :)
Köszönöm, hogy most is velem tartottál, illetve hogy elolvastál :)

Ölelés,
Timi :)